4. fejezet

  Tara a fiút nézte. Össze volt verve. Jócskán. Egy álomlény? Nem, az nem lehet. De.. a Mumus most mondta. De hát akkor! Az a sok könyv.. És mindben egy és ugyanaz: Kísértetek és ezekhez hasonlók NEM léteznek!!

  - Mit akartok tőlem? - nézett végig a Mumuson és az álomlényen.

  Szinte egyszerre rázták meg a fejüket. Tara tanácstalanul bámult. Hirtelen felindulásból szaladni kezdett. Észre se vette, hogy a fiú hátulról utána indul. Az álomlény gyorsabbnak bizonyult, mert egy hatalmas fa előtt ráugrott a lányra.

  - Aúú! Nem ér lesből támadni! - akarta eltolni magától az idegent Tara. - Ki vagy te? Mármint.. Mi a neved?

  Sóhajtott.

  - Mennyire akarod tudni?

  - Naagyoon.. - sóhajtott megeröltetően.

  - Nekem.. nincs nevem.. - nyögte ki a lény.

  - Miaz, hogy nincs?? - ugrott föl a lány. - Az nem lehet!!

  Semmit sem értett. Hogy lehet valakinek "nem neve"??! Hisz ez borzadáj! A Mumus odament hozzájuk. Végignézett rajtuk, de olyan lassan és színpadiasan, hogy Tara úgy érezte, mindjárt kidobja a taccsot.. Mostmár semmi kedve sem volt ebben az idegen világban bármit is tenni. Furcsa érzés fogta el..

  - Mi a feladatom? - az arcát a szél felé fordította, és hagyta, hogy az belecsapjon. ~Kellemes. Végre valami jó..~