6. fejezet VÉGE

A háborúról..

    Kivettünk két szobát a szállóban. Vacsoráztunk, amikor...
 - Loué, te tényleg AZ A LOUÉ vagy? - Loel hangja kutakodóan csengett. - Mert akkor ismerlek.
 - Én is - a lehető legmesszebb ültem tőle. - Sajnos én is ismerlek... Milyen kááár... - Hirtelen ugyanaz a név ugrott a fejembe. Hianna Swoltar! A szellempapnő! Láttam az imént kimenni egy antik ékszerboltból! Vajon az a Hianna tényleg az a Hianna akire gondolok? Remélem igazam van!
 ~Ha valóba ő volt az, akkor valamiféle veszélyre akar figyelmeztetni. Biztosan!~ Hianna rendkívüli démon volt. Rendelkezett fehér mágiával, amivel a normális szellemek nem tudnak hová rakni. De ő más volt, mit a többiek. 6391 évesen ment el végleg.
  "A seregek egymással szemben álltak. Farkasszemet néztünk a halállal, de nem féltünk. Sohasem adjuk fel az álmainkat! - mondta mindig Hianna. - Így helyesen tudunk majd dönteni, és oda megyünk majd, ahová a szívünk húz. Ő maga biztosan oda jutott. Az angyalok vezére hatalmas volt. A mienk egy pap, ki rendkívül gyors volt. Ő volt a vezetőnk. Ha hallgattak volna Hiannára, akkor nem lettünk volna akkora pácban akkor. De nem tették. A csata elkezdődött! Én a sereg végén álltam, és a parancsra vártam. De az nem jött. Egyre több lett az elesett mindkét oldalon, de az angyalok jobban álltak. Eljött az én időm! Előre mentem. Akkor még kicsi voltam, élettelen és ostoba. De tudtam, a hazámért és a fajtámért meg kell tennem! És megtettem... Megtettem azt, amit tőlem el lehetett várni. Harcoltam utolsó véremig. Harcoltam..."
  - Lulu! Figyelj már ide!... Semmit sem hallottál, ugye? Sosem változol...
  "Megálltam. Előttem ezer és ezer angyal állt. Valahogy látták bennem a spirituszt, és készülni kezdtek a mindent eldöntő csatára. Kinyújtottam a kezemet. Egyetlen suhintásomra több százezret robbantottam fel. És még egyszer... A robbanások igencsak hangosak és erőteljesek voltak. Az ellenség ide-oda szállt szét. Emlékeztem Hianna tanácsára: Mindig úgy harcolj, ahogy az adott helyzetben azt elvárják! Én megtettem mindent, és még annál is többet, de egyáltalán nem éreztem jól magam. A papnő jelenlétét viszont éreztem. Mintha figyelt volna.. Éreztem a tekintetét magamon..."
  "És ott volt Ő. Láttam, mintha tegnap lett volna. A köpenyébe belekapott a hűvös szellő, a kardjáról le-lecsöppent honfitársaim vére. Most pedig itt ül, alig néhány méterre tőlem, és átérzi a fájdalmamat... Ott volt. És ellenünk harcolt. Az ellenségem. A haja akkor is szürkén hasított bele a szélbe, szavai szívembe marták magukat. Utáltam. Még most is... Az idő múlik, de nem felejt... És én se. Hiába rossz a memóriám, erre kifejezetten emlékszem. Sajnos... Loel. A fehér angyalok egyik kiemelkedő alakja. A társaim gyilkosának egyike. És én akkor ki vagyok? Bérgyilkos? Elmebeteg? Miii? Démon vagyok. Árnydémon..."
   Hoon az ágon feküdt és a lábát babrálta, mikor beléptem. Ijedten nézett rám. ~Ugyan mi a fészkes fene baja lehet ennek is???~
 - Miről maradtam le vacsora közben, Hoon?
 - Hááát, Loel szerint sokat változtál... - igaza is volt, mert tényleg változtam. De inkább belülről, mint kívülről. - És engem érdekelne, milyen volt a háború... Elmondod, lécci??!
 - ...