5. fejezet

A fehér angyal

     ~A haja szürkés volt... Gyönyörű! Ahhoz képest, hogy az ellenségem... LOUÉ!!!! Miket beszélsz te itt???! Megbuggyantál??!! Agrrr!~
 - Khmmm... Ő Loel, régi jó barátom...
  Megint leesett az állam. Ez a fickó VELÜNK FOG TOVÁBB JÖNNI! Azt pedig nem lehet...

    Wertoash. Pont dél van. Azóta két hét telt el. És semmi sem történt! Vagy mégis...?!
 Nos:
   Álmom volt. Ami, nekünk szellemeknek nem szokásos dolog (mint az embereknek egy démon a kertjükben, ha kapál...Ez speciel én volnék...xD), úgyhogy figyeltem. Különös volt. Újra átéltem a hosszú háborút, a sok áldozat szenvedését, a fajtám majdnem-kipusztulását. Szomorú lettem tőle. ~Biztos az angyal jelenléte miatt van! ~gondoltam, de ő is savanyú képpel jött tíz napja reggelizni. ~Valami baja lehet, mert a szokásosnál is sápadtabb... És nem is eszik semmit...~ Hmmm... Egy hatalmasat ásítottam.
 - Hoon, mi lesz ma a kaja? Valami kemény?
 - Lulu, leszokhatnál erről, mert még a végén nem lesz egy árva kanalunk se!!
 - Kedves Hoon! Szeretném tudni, mit eszünk ma! Értve vagyok??!
  Amúgy a reggeli valami bográcsos nevű vacak volt, nekem nem igazán jött be. Mert én egy szellem vagyok. Teljesen átlagos fajta. Szerintem... De a társaim szerint viszont én volnék a legendában (2.Nagykönyv, 25.darab 3851.oldal 49.fejezet...) szereplő árnydémon egyik leszármazottja vagyok. Hahaha. Még mit nem!! Az kéne még! Nos, ez azt hiszem, hogy nem igaz. Ez pedig teljes mértékben biztos!
 - Loué! Itt vagy még, vagy ez csak a tested? - Hoon a szívbajt hozta rám. - Mert mondani szeretnék valamit! Most azonnal tovább kell mennünk, mert hamarosan vihar lesz, és szállást akarok tudni a fejem felett!
 - Si! Én is így gondolom... - Ron tett egy lépést előre. - Mikor indulunk?
 Sóhajtottam.
 - Azonnal, gyerekek türelem.. - elindultunk. Természetesen az idegen angyal is velünk jött.
    Hoon-nak igaza volt. Túl későn indultunk el. A vihar már a nyakunkon volt, mikor még egy tanyácska sem volt a közelben.
 - EEESNIIII FOOOG!!!
 - Van egy ötletem... Repüljünk, úgy talán gyorsabbak leszünk...
 - Igazad van, Ron! Akkor indulááááás!!! - felemelkedtünk. És pontosan ekkor! Az összes eső a ruhánkba szívódott, és hiába mentünk a lehető leggyorsabban, megáztunk. Hát ez van, barátaim. Ez van...
  Nagy vihar volt. A háborúra emlékeztetett. "Azon az éjszakán... Sötét honolt. A temetőben voltam. Hianna Swoltar... Ő volt az... Emlékszem!! Kezemet az ernyedt virágok fölé emeltem. Tenyerem alatt egy fehéren villogó fénygömb jelent meg.Vártam.De nem történt semmi. Ilyenkor éjféltájt nincs senki a temető környékén. Csak a szellemek, akik a holtakat élesztgetik. Mint én... Közben kitört a vihar. Tombolt, mint a rab sárkányok. Lépteket hallottam. Jött valaki!! De képtelen voltam megmozdulni. - Egy démon! - igaza volt... - Meg fogunk halni! - Testem körvonalai kezdtek eltűnni. Még visszajövök! Vissza... Ez volt a csaták előtt egy évvel... A légsík üres volt. Normális időben ez lehetetlen, mert mi mindig megyünk valahová. De most nem. Most nem... Hianna Swoltar. Itt volt! Volt..."
 - Város a láthatáron! - visította Hoe. - Gyere már Lulu! Végre szállást kapunk!!!
  Loel a sor végén lépkedett. A szárnyi csurom vizesek voltak, lehetetlenség lett volna velük röpülnie. Ő is, én is tartottam az öt méteres távolságot .Biztos, ami biztos alapon. "Az angyalok ereje a gyógyítás. Ők nem tudnak pusztítani. A démonok célja a világ elpusztítása. Semmi más... Hianna Swoltar. A szellemek papnője. Elhunyt. Az angyalok ölték meg. De én láttam őt! Itt volt! A borús időkre akart minket figyelmeztetni. De a társaim nem hallgattak rá. - Hisz te hulla vagy! - mondogatták. De nem volt igazuk. A háború elkerülhetetlen volt. Támadtak!! A fajtám fele kipusztult. De az övéké is... Nem voltam túlzottan nyugodt. Ők sem. Lemészárolták a szellemeket. De mi is őket..."