1. fejezet

Váratlan utazás

  Hoon rám nézett. Engem bámult.
  - Ne nézz már! - kiáltottam föl. - Zavar..
  - Akkor ezt mond, ne ordíts! - ölelt meg. Úgy szeretem, ha ölelget! *vigyor*   Írói közbeszólás: kicsit változott az írói stílusom, lehet, hogy ez kihat a szereplőkre is. És nem tudok helyesen írni, fogadj el, ahogy vagyok! Na..
  Ekkor egy hurrikánra lettem figyelmes. ~Ez felettébb gyanús! Nem teremnek elő a semmiből forgószelek!~ Felálltam. Hoon és Ron valami ragadós vackot eszegetett, Loel olvasott, Lyll pedig valószínűleg elhúzta a csíkot. Ez szép.
  - Jááá! - Ho hangjára lettem figyelmes. Barátnőm emelkedni kezdett, egész magasra.
  - Tudtommal az emberek képtelenek repülni - jegyezte meg Loel. Ekkor ő is a magasba emelkedett. Velem együtt.
Fél óra múlva..

  - Hol vagyok? - néztem szét. Körülöttem levelek és levelek meg levelek voltak. A többieket sehol sem találtam. Bár.. Loel nem is hiányzott. Egy város. De.. Ez a hely.. olyan más. Hatalmas tömbökből mászkálnak ki érdekes emberek.. HOL VAGYOK??
  - HÉ! Ki van ott a fán? - hallottam egy hangot.
 Meglepetten néztem le. Hova jutottam? És mégis... Mi volt ez a hurrikán? Meglepett arccal másztam le a fáról. Egy fekete hajú fiú állt meg előttem, a kezében futball labdával.
  - Ki vagy te? - márt végig. Hát igen.. A fehér hajam nem valami jó választás.. Óvatosan elmosolyodtam.
  - Loué. És te? És.. hol vagyok? - lenne még pár kérdésem, de inkább hagytam, ahogy van. Hátha ezekre válaszol.
  Lassan letette a labdát, és hátrálni kezdett.
  - Mi..mi bajod, fiú? - forgattam el a fejemet. Nem értem. Hoon meg se lepődött, pedig akkor szellemi alakomban voltam. Most pedig... Ember vagyok, testemben. - Mi baj, szólalj már meg!
  Bamba tekintettel meredt rám, miközben egyre csak hátrált. Odaléptem hozzá, és elkaptam a pulóvere nyakrészét.
  - Mond meg, hol vagyunk! - a szemeim színe villogóra váltott át, szikrát szórt, ahogy a srácra néztem.
  - Lo..Londonban.. - ezt a választ.. Én NEM értem!! Felzaklatottan engedtem el, így a földre esett.
  - És az hol is van? - ültem le mellé a talajra, inmáron mosolyogva.